Bevállalja?

Szinte mindenki emlékszik "Dr Csernus" név alatt elhíresült médiasztár-agyturkász műsorára, és főképpen a "bevállalja?!" szövegére, ami persze sokáig ékesítette honfitársaink mindennapjainak beszélgetéseit is (ahogy minden, amit felkapnak, lásd: ne fürgyé' le). Fontos mozzanat itt a stílus is: nem kell udvariaskodni, kerülgetni a forró kását, hanem pont ellenkezőleg, elkerülhetetlen, félremagyarázhatatlan módon nekiszegezi az áldozatnak a kérdést: "bevállalja?! igen vagy nem??".

Hogy is jön ez ide? Azon filozofáltam éppen, hogy miért nem vagyunk őszinték - vagy legalábbis őszintébbek - egymáshoz, úgy általában bármiféle emberi kapcsolatunknál. Hiszen a bizalom hiánya, az ellenségeskedés, és talán végerdményképpen akár egy egész háború is múlhat ezen. Talán nem is kell ennyire messzire menni most: elég ha csak a barátságot, párkapcsolatot nézzük két ember közt. Nos, itt jön képbe az az érdekés kérdés, hogy azzal kéne kezdni, hogy magunkkal őszinték vagyunk, mielőtt a világot akarjuk megváltani. Viszont már ez sem megy. Lusták vagyunk megtenni valamit? Félünk tőle? Komplexusaink vannak? Remekül értünk ahhoz, hogy magunkat is teljesen megnyugtatva, hamis igazságokkal elfedjük a problémát, és elhitessük magunkkal, hogy ezt tényleg nem tudjuk megtenni, és jó okunk is van rá, hogy ne tegyük! Bizony, nem csak egy ok, hanem számtalan, napestig tudnánk sorolni! Na ilyenkor kéne a fentebb említett, "bevállalja?!" kérdés. Semmi rizsa, hogy "jajj izé, ez nem megy mert ...", csak "igen" vagy "nem". Nincs melléduma (és ha nem lenne a válasz, akkor sincs magyarázkodás, akkor mondjuk azt, hogy "ilyen gyenge vagyok csak azért nem", és kész)! Milyen furcsa, hogy egyetlen rövid szót ennyire nehéz kimondani és helyette órákig képesek vagyunk rizsázni inkább, nem?