Ez itt kérem szépen LGB kis házi agyzsugorítója lenne. Kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg internet szolgáltatóját, vagy leginkább tűrjön csendben.

2008. január 11., péntek

Neveljünk gyereket!

Encsi nemrég kitalálta, hogy a gyereknevelésről kéne blogot írni, aminek fő irányvonala az lenne, hogy "mi majd jobban csináljuk" már eleve, így látatlanban is (tekintve hogy neki sincs gyereke, és nekünk se a feleségemmel még). A cipő nevű szörnyről máris írtam egy értekezést az új témának szánt közös blogunkba, Encsi bemutatkozó írása után. Remélem tanulságos lesz.

Apropó gyerek, apropó születés, apropó születésnap: rájöttem, hogy nemsokára (július 10) leszek egy milliárd másodperces. Szép kor, nem? :) A sztori, amivel ide eljutottam, szokás szerint kocka alakú, mondhatni. A UNIX világában az időt 1970 január elseje óta eltelt másodpercekben szokás mérni rendszerszinten. Feltűnt, hogy nemsokára "dátumváltás": tegnap volt este egész pontosan az egymilliárd-kétszázmillió, ami szép kerek szám, hiszen százmillióval (sőt kétszázmillióval) osztható :) Ez szép ünnep nem? (Nem? Miért nem? Az, hogy 2007->2008 ugyanúgy egy ember által kitalált időszámításban való váltás, semmivel sem érdekesebb ennél!) Na ekkor azonnal eszembe jutott, hogy UNIX idő szerint mikor születtem. Ezt pedig kivonva az aktuálisból egy olyan szám jött ki, ami gyanúsan közel állt az egymilliárdhoz, tehát "természetes" volt, hogy megnézzem, mikor is lesz az pontosan, és ez jött ki 2008 július tizedikére. Nos, ennyi. Buliiiiiiiiiiii!

2008. január 10., csütörtök

Lávalámpa

Épp most láttam Larry blogjában, hogy neki is van lávalámpája, erről azonnal eszembe is jutott, hogy megírjam a következő történetet. Figyelem, minden egyezés létező személyekkel csakis a valóság műve!

Ott kezdődött a dolog, hogy egy kolléga-haver csávónál (nevezzük őt most T-nek) fordultam elő éppen (némi alkohol, notebook és UNIX rendszerek programozásával kapcsolatos irodalom kíséretében), aki rendelkezett ilyen hangulatfokozó szerkezettel, ami persze azonnal meg is tetszett nekem. A "lávalámpa" kifejezést ugyan hallottam már régebben is, de igazából sose tudtam beazonosítani, hogy konkrétan ezt hogyan is kell elképzelni. Na, most megtudtam. Mondhatni, ekkor vesztettem el a lávalámpa szüzességemet. El is határoztam, hogy nekem kell egy ilyen lávalámpa.

Aki ismer tudja, hogy néha (?) tudok fárasztó lenni is, talán nem is kicsit. Ennek eredményeképpen az említett szerencsétlen havert (T-t) majdnem minden nap azzal fárasztottam, hogy szerezzen nekem egy lávalámpát, amit természetesen nem gondoltam teljesen komolyan. Node, a karácsony előtti utolsó munkanapon történt, T éppen indulni készült hazafelé a munkaidő végeztével (na jó, kicsit talán korábban), és csatlakozott hozzá B is (ő egy másik kolléga, sőt kollegina), mivel így lehetősége volt autóval eljutni a városba. Persze, nem maradt el most se a "szerezzél nekem lávalámpát" mondatom (amit pár hete csak reflexszerűen vetettem oda mindig). Én még békésen küzdöttem valami problémával, amikoris - csupán kb fél óra elteltével - látom, hogy egy kisebb csapat (T, B, és még egy személy) tart felém olyan arckifejezéssel, mintha éppen a likvidálásomra készülnének csoportosan. T megáll mellettem ("fölém tornyosul") és halálba fagyott arccal (lehet hideg volt kinn?) a következőt közli velem, miközben egy dobozt nyom a kezembe:

"Boldog karácsonyt, ba'meg!"

Na így történt, hogy lett lávalámpám :) A történethez hozzátartozik még, hogy T-nek is eszébe jutott az, ami nekem: felhívta rá a figyelmemet, hogy ebből nem csinálunk rendszert, tehát ha mostantól autót akarok, nem fog szerezni nekem, csak azért mert megunja az állandó erre utasító megjegyzéseimet (éppen ezért azóta Asus Eee PC-t akarok vele szereztetni ...).

2008. január 2., szerda

Új(?)év

A Föld ismét megcsinálta (mármint egy újabb kört a Nap körül, lásd a mellékelt képet - klikk rajta)! Igaz, enyhén szólva van ebben némi tapasztalata, már csinálja pár milliárd éve, és remélhetőleg nem is fogja abbahagyni a közeljövőben legalábbis (kb. öt milliárd év múlva viszont forró lesz a helyzet errefelé).

Node mi is történt az ember által önkényesen kijelölt dátumváltás pillanatában, ami ugye az ég világon semmi más jelentőséggel nem bír amúgy?

Lássuk. Teljesen optimális módon elfelejtettem újévi fogadalmat tenni, ami nagyon hasznos, mert úgysem szoktam betartani, és hülyeségnek is gondoltam mindig is. Valahogy a "társadalmi elvárás" volt csak az, ami miatt azt mondtam: na, valamire gondolok, aztán elmondhatom, hogy van fogadalom.

Amúgy egy havernál buliztunk, a testi és anyagi kár mondhatni jelentős. Az anyagi részét tekintve a dolognak, több tönkrement magassugárzó és hangváltó (valszeg' eldurrant elkó), lakás nagyfokú amortizálása, hihetetlen - általam sosem látott - mocsok sem hiányzott. A testi sérüléseket nézve, mindenféle lila/zöld folt itt/ott azon/akin, illetve karmolásnyomokról (hímnemű egyeden, nőnemű által elkövetve, mármint) is kaptunk jelentést szexuális szolgáltatás megtagadása miatt. Hmm, kemény, mondhatni. Én találtam egy kedves orvosira járó leányzót, akivel elbeszélgettünk a mitokondriumok eredetéről és hasonlókról (igen, ősrobbanás is volt, meg kozmológia is, kedves E.). Nyilván ittam is, bőven. Persze, másnap én is kimondtam a nagy kígyó nevét, ahogy azt kell.

Viszont mindenki életben, lakástakarítás folyamatban/kész (kémeim jelentették), tehát van még remény 2008-ra nézve. Ugyan tök elegem van, hogy első munkanapon mindenki a "Boldog Új Évet" dumával jön (mindig visszakérdeztem: mégis mi benne a jó?), de azért mégiscsak: hajrá Föld, előre, 2008-on át, és tovább!

(És tényleg, miért egymásnak kívánunk Boldog Új Évet? A Földnek senki nem szurkol, pedig neki kell keringenie ezeket az éveket a nap körül, mi csak élünk rajta és hisztizünk megállás nélkül!)