Ez itt kérem szépen LGB kis házi agyzsugorítója lenne. Kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg internet szolgáltatóját, vagy leginkább tűrjön csendben.

2007. június 30., szombat

StarGate GB

Ma reggel tévét néztem. Ebben még nem lenne semmi furcsa. Abban sem, hogy szombat révén sok gyerekeknek szánt rajzfilm ment éppen, egészen pontosan a "Gumimacik" című rajzfilmsorozatról lesz most szó. Ebben vannak az "ős gumimacik" akik tudása mára a feledésbe merült, pedig egykoron hatalmas tetteket hajtottak végre (varázslattól elkezdve mindenféle). Agyam amúgy is híres (pontosítok: hírhedt) arról, hogy mindenféle hülyeséget képes összekapcsolni, jelen esetben azonban besegített az a tény is, hogy "kissé" még álmos voltam, mondhatni az ébrenlét és az alvás határán lebegtem. Talán ennek köszönhetően is, azonnal párhuzamot vontam a Csillagkapu című - általam kedvelt - sorozattal. Ott is vannak ugye az ősök, akik építették a csillagkapukat, és sok más nagy dolgot is véghezvittek, aztán eltüntek, tudásuk nagy része feledésbe merült. Persze, megtalálják az emberek a csillagkaput Egyiptomban, aztán elkezdenek ide-oda utazni, az ősök tudásából is sok dolog újra előkerül (főleg az Atlantis sorozatban). Gumimacik? Szintúgy! Az a szemüveges tudósforma mackó kap egy "ősgumimaci-medált" egy sráctól, ezek után képes lesz felnyitni az ősök kódexét, varázslatokat tanul onnan, stb. Nade jöjjön az enumeráció! A pozitív hősök után persze kell ellenség is, hiszen nélküle vagy nélkülük mi lenne a történet? Jönnek a Goa'uld-ok, majd a lidércek, miegymás. Gumimacik? Itt is akad, a szörnyek, és gonosz "főnökük": Igthorn (őszintén, nem tudom mi a neve, innen néztem ki). Ki is talaltám, milyen vicces lenne, ha felfedeznének egy csillagkaput a gumimacik, amit még az őseik építettek volna. Lehetne a story pl az, hogy ez egy másik dimenzió, ahol a fizika törvényei olyanok, hogy számunkra rajzfilmnek tűnik minden, pedig ugyanolyan élőek mint mi. És akkor már komolyan indulhatna a "Stargate - GB" (Gummi Bears - és nem írtam rosszul, így kell: tekintve, hogy valaki már megpróbált kijavítani itt) című sorozat. Azt már csak félve említem meg, hogy a GB-ről viszont a "Dragonball GT" ("DB GT") jut eszembe, és akkor máris haladunk az ősrobbanás felé, hogy minden mindennel összefügg. Mivel azonban egy blog bejegyzés nem jó ha kisregény, legyen mára ennyi elég.

Nincsenek megjegyzések: