Én és a grafomániám

A nap idézete egy (majdnem azt írtam hogy hölgyemény, de pont írja az oldalán, hogy ez az egyik legjobban utált szava) hölgy web oldaláról: "Ó, ne érts félre, kedves olvasó, én szeretek nő lenni, csak nem értek hozzá" (és még sok érdekes - néhol furcsa - gondolat olvasható a kérdéses oldalon ezen kívül is). Ez elsőre vicces, aztán kicsit elgondolkoztató, ilyen frappáns módon megfogalmazni valami mélyebb gondolatot. Vagy csak én képzelek minden mögé túl sokat? Ebben lehet valami. Hiszen én bármi kapcsán eljutok az ősrobbanásig semmi perc alatt. Erről jut eszembe (apa-apa-kezdőőőőődik!): munkahelyemen "közismert", hogy bármi kérdés/kérés van, én igen hosszan és alaposan válaszolok (főleg email-ben). Teszem ezt azért, mert mindig naívan azt gondolom, hogy hasznos, ha leírom a project kapcsán kétségeimet, észrevételeimet. Viszont úgy tűnik, ezt nem mindenki látja így, akkor se, ha késöbb sokszor kiderül: "jó hogy szoltál". Nemrég volt megint egy hosszú válaszom egy egyszerű kérdésre, amire meg is kaptam a "letolást" (persze nem komolyan, inkább vicces formában, mivel egy kedves kollegáról van szó amúgy is), miszerint: "te egy eldöntendő kérdésre is képes vagy regényt írni válaszként". Erre a válaszom ez volt: "lenni vagy nem lenni ...". Ez egy egyszerű eldöntendő kérés, mégis rajtam kívül más is képes volt egy tőmondatnál hosszabb választ adni egy egyszerű kérdésre :) Viszont tény: mindenről eszembe jut még valami, és szinte idegesít, ha abba kell hagynom gondolataim kifejtését. Mint például most ezt az értekezést ...