Kréta és az élet céljai

Tegnap meglepő fordulatként "kitalálódott" (de szép magyaros megfogalmazás), hogy menjünk Kréta szigetére nyaralni a haverokkal, mert úgyis maradt még két hely a "csapatban". Ennek kapcsán elgondolkoztam kicsit: tavaly voltunk Horvátországban, akkor láttam életemben első alkalommal tengert a két szép - állítólag szürke - szememmel. Leszámítva egy pár órás melóhelyi ügyletből kifolyólag elkövetett határátlépést Pozsonyba (ahol aztán kerékbilincset is kaptunk, és kézzel-lábbal kommunikálva sikerült lefize...elintézni az ottani rendőrökkel, hogy lekerüljön) ezen kívűl csak gyerekkoromban voltam egy-két alkalommal Ausztriában. Nem csoda hát, hogy ez az út gondolata kvázi az exotikum csúcsát jelenti nekünk (ja, és repülőn is most fogunk ülni elöször).

Nade, a lényeg az, hogy mivel tavaly voltam harminc éves, lelki leltárt tartottam (ez is úgy jutott eszembe, hogy hol jártam, mit láttam eddigi életem során), és eszembe jutott egy mondás: "ha valaki harminc éves koráig nem tud saját lakást és kocsit szerezni, azzal valami komoly baj van". Lakásunk már van, autónk még nincs. Akkor most mi van? Nem komoly, csak kis baj van velem? :) És még repülőn se ültem eddig. Sőt, saját repülőm sincs. Azt a kutya fáját.