Bizony, igenis szóba jöhet Skandinávia!

Igen, a hír igaz, július 10.-én megyek Norvégiába két hétre (a repülőjegyek már megvannak, tehát ez nem csak egy merész gondolat innentől, hanem tény), méghozzá egyedül. Miért is írom ezt ide le? Talán azért, mert elég fárasztó mindenkinek külön elmesélni a dolgokat, én meg alapvetően lusta természet vagyok: ha leírom ide, minden kedves ismerősöm értesül a "nagy" eseményről :) Haha, kicsit naiv vagyok, nyílván nem mindenki olvassa ezt a blogot, viszont szólni bárkinek tudok, hogy itt elolvashatja.

Persze - talán említenem sem kell -, nem ez a tényező (hogy nyaralás lesz) szokott szöget ütni senkinek a fejébe (eddigi tapasztalataim alapján, azok közül akiknek említettem, mármint), hogy miért akar valaki nyaralni/pihenni, megnézni egy országot. Az általános értetlenkedés oka általában pont az, hogy rendszerint engem nehéz bárhová is elcipelni (sokkal közelebbre is), még több embernek is, illetve rendszerint nem vagyok túl hmmm "bátor" ilyen területeken még a közvetlen környezetemben sem, nemhogy egy ismeretlen országban, egyedül. Továbbá ide kapcsolódik az az - amúgy teljesen jogos - kérdés is, hogy miért nem a feleségemmel utazok oda, miért akarok egyedül menni minden áron (ezúton is szeretném viszont kifejezni hálámat neki, hogy képes megérteni még az ilyen agymenéseimet is, hogy egyedül kell mennem)? Mondhatni: ez a viselkedésforma egyáltalán nem rám vall, ezt alá is írom, ez így van.

Ha ez ennyire idegen tőlem, akkor miért? A válasz rém egyszerű: pont azért! Mert elmúltam harminc éves, és soha az életben még csak közel hasonlót sem tettem, és úgy érzem most szükségem van erre. Olyat tenni, ami amúgy korlátaim miatt nem túl jellemző rám. Itt pedig kulcsfontosságú (mivel korlátokról van szó), hogy egyedül kell végigcsinálnom. Pontosan azért, mert olyan korlát legyőzéséről van szó, ami bennem van, és ezt magamnak kell megoldani, ha valaki ebből nagy részt vállalna (velem jönne, stb), akkor máris nem arról van szó, hogy szembenézek azzal, hogy ezt egyedül meg tudom-e oldani, márpedig itt pont ez a lényeg!

A másik része a dolognak, hogy miért éppen Norvégia (a "Miért éppen Alaszka" című sorozat után szabadon). Nos, ezt már nehezebb megmagyarázni. A nyelvek régebben is érdekeltek (sőt, bár mindig is lusta voltam, már általános iskola negyedikben felkeltette az érdeklődését osztályfőnökömnek az a tény, hogy állítólag "van tehetségem" a nyelvekhez, így bár akkor még orosz volt a kötelező, ő kvázi "kötelezett" rá, hogy járjak angol szakkörre, mellesleg a 'számtech' szakkör is így jött), bár igazán nem tudom megmondani miért, de például egy időben Klingonul is meg akartam tanulni. Ami azt illeti, akár genetikai kérdés is lehet, lásd pl ezt a bejegyzést, édesapámnak is vannak hasonló gondolatai, úgy látszik :) Ami viszont érdekes, hogy - magam sem tudom megmagyarázni, hogy miért - ellenállhatatlan vágyat érzek újabban sok dolog kapcsán, ami Skandinávia és környékével kapcsolatos, ez nagyjából a finn nyelv tanulásának vágya környékén ébredt bennem. Ha nem lennék megrögzött tudományos szemléletű, akkor azt is mondhatnám, hogy lehet, előző életemben ott éltem, vagy hasonló esettel van dolgunk. A finn, amennyire rokon, annyira nehéz is :) Egyik munkatársam állandóan azzal cukkol, hogy azért kezdtem el finnül tanulni, merthogy a kollegina a cégnél tud finnül. Na most, ez ebben a formában persze nem igaz, viszont az tény, hogy valami nem érdekelheti az embert, ha soha nem került kapcsolatba vele, tehát az igaz is, hogy mivel ő beszélt elsőként erről a nyelvről, abban segített, hogy egyáltalán kapcsolatba kerüljek a nyelvvel, viszont továbbiakban foglalkozni azért kezdtem el vele, mert tényleg érdekelt, és természetesen nem az említett kedves kolleginánál való bevágódás esetéről van szó, amit a rosszindulatú pletykák sugallnak :)

Na és hogy jön ide Norvégia? Hát, ez jó kérdés :) A nyelvi vonulat felől nézve, valamiért elkezdtem azt is tanulni, és mivel germán nyelv, és igen sok hasonlóságot mutat az angollal és a némettel (nem véletlenül) ezért egyszerűbb tanulni, főleg ha rövid távon nézzük. Na persze, ez még nem magyarázza meg, hogy miért nem Helsinkibe megyek akkor Finnországba (meg azt sem, hogy miért mindent a nyelvi oldalról kezdek magyarázni?!), hogy jön ide Norvégia (Oslo)? Ezt már tényleg nehéz megmagyarázni, mondjuk úgy, hogy "szerelmes lettem" a képek alapján legalábbis a környékbe, és mivel a Norvéggal gyorsabban haladtam az utóbbi időben (jeg lærer norsk fordi jeg vil reise dit), ez valahogy összekapcsolódott bennem, mint "indító lökés", és ahogy néztem utána a dolgoknak, hogy mi van ott, hogy van ott, egyre jobban tetszett az ötlet, hogy oda kellene mennem.

Ez most lássuk be, elég zavarosan hangzik elsőre. A lényeg az, hogy a nyelvi vonulat, meg minden egyéb rizsa itt csak annyiban fontos, hogy szerepe volt abban, hogy kitaláljam mit lehetne tenni, hiszen minden döntés egyetlen kósza gondolattal kezdődik az elején ... Mindenesetre remélem, hogy teljesen kaotikus módon működő elmém agyszüleményét lehet azért legalább részben követni. A fejleményekről természetesen majd beszámolók, a "közönségre" való tekintettel nem norvégul ...