A nyelv, az ember és a genetika

Akivel nagyjából rendszeres kapcsolatot tartok, azok tudják, hogy mostanában új mániám van: finnül akarok megtanulni (najó, inkább csak tanulni). Hogy miért is? Mindig is érdekeltek a nyelvek, elkezdtem én már klingont tanulni, latint és ógörögöt is. Azért lássuk be: a finn sokkal reálisabb elképzelés: azt legalább beszélik nagyjából hat millióan, ráadásul nyelvrokonaink is, a rokonságot meg illik ápolni, ugyebár. Érdekes egy példány ez a finn, a nyelvtan kb annyira kitolás, mint a magyarban, nem hiába rokon :) Viszont megdöbbentő dologra jöttem rá tegnap! Édesapámmal ICQ-ztam, és bejelentettem neki, hogy én biza' finnül fogok tanulni. A reakció (cut&paste):

Örülök ennek a hírnek! Ugyanis egy pár hete elhatároztam, ha már valahogy elbotorkálok angolban, Finnül fogok tanúlni, meg eszperantóúl..Rádióamatőrök sokan vannak egy nagy családként eszperantó nyelven! [nem idézem tovább, de késöbb még az albánt is előhozta, hogy érdekli]

Leesett az állam ... a finn nyelv tanulásának vágya genetikailag öröklődik? Meg az is, hogy mindenféle "furcsa" nyelvet akar tanulni az ember? ;) Meg az is, hogy édesapám is pont "érdekes" (finn, albán) nyelveket tanulna, nem mondjuk franciát, németet, vagy valami felkapottabb (meg merem kockáztatni a szót: hasznosabb) kommunikációs formát.

Végül egy kis szomorúság: nézegettem szép kis nyelvcsaládunkat, megakadt a szemem a szamojéd nyelveken, ami az uráli nyelvcsaládon belül a finnugor mellett a másik (sokkal kisebb) ág: itt láttam meg a "kamassz" nevű nyelvet, ami a wikipedia szerint:

Kamassian or Kamas is an extinct Uralic language belonging to the southern group of the Samoyedic languages. The other Southern Samoyedic languages include Mator, Koibal, and Selkup. The last native speaker, Klavdiya Plotnikova, died in 1989.

Milyen szomorú, amikor nem csak egy ember hal meg, hanem vele együtt egy egész nyelv, ami valaha szebb korokat is megélt, szerelmet és bánatot közvetített évszázadokon át, és több ezer év kellett hozzá, hogy kialakuljon. És most kihalt nyelv, 1989 óta, amikor meghalt az utolsó ember, aki anyanyelvének vallotta valamikor.

Bevállalja?

Szinte mindenki emlékszik "Dr Csernus" név alatt elhíresült médiasztár-agyturkász műsorára, és főképpen a "bevállalja?!" szövegére, ami persze sokáig ékesítette honfitársaink mindennapjainak beszélgetéseit is (ahogy minden, amit felkapnak, lásd: ne fürgyé' le). Fontos mozzanat itt a stílus is: nem kell udvariaskodni, kerülgetni a forró kását, hanem pont ellenkezőleg, elkerülhetetlen, félremagyarázhatatlan módon nekiszegezi az áldozatnak a kérdést: "bevállalja?! igen vagy nem??".

Hogy is jön ez ide? Azon filozofáltam éppen, hogy miért nem vagyunk őszinték - vagy legalábbis őszintébbek - egymáshoz, úgy általában bármiféle emberi kapcsolatunknál. Hiszen a bizalom hiánya, az ellenségeskedés, és talán végerdményképpen akár egy egész háború is múlhat ezen. Talán nem is kell ennyire messzire menni most: elég ha csak a barátságot, párkapcsolatot nézzük két ember közt. Nos, itt jön képbe az az érdekés kérdés, hogy azzal kéne kezdni, hogy magunkkal őszinték vagyunk, mielőtt a világot akarjuk megváltani. Viszont már ez sem megy. Lusták vagyunk megtenni valamit? Félünk tőle? Komplexusaink vannak? Remekül értünk ahhoz, hogy magunkat is teljesen megnyugtatva, hamis igazságokkal elfedjük a problémát, és elhitessük magunkkal, hogy ezt tényleg nem tudjuk megtenni, és jó okunk is van rá, hogy ne tegyük! Bizony, nem csak egy ok, hanem számtalan, napestig tudnánk sorolni! Na ilyenkor kéne a fentebb említett, "bevállalja?!" kérdés. Semmi rizsa, hogy "jajj izé, ez nem megy mert ...", csak "igen" vagy "nem". Nincs melléduma (és ha nem lenne a válasz, akkor sincs magyarázkodás, akkor mondjuk azt, hogy "ilyen gyenge vagyok csak azért nem", és kész)! Milyen furcsa, hogy egyetlen rövid szót ennyire nehéz kimondani és helyette órákig képesek vagyunk rizsázni inkább, nem?

Én és a grafomániám

A nap idézete egy (majdnem azt írtam hogy hölgyemény, de pont írja az oldalán, hogy ez az egyik legjobban utált szava) hölgy web oldaláról: "Ó, ne érts félre, kedves olvasó, én szeretek nő lenni, csak nem értek hozzá" (és még sok érdekes - néhol furcsa - gondolat olvasható a kérdéses oldalon ezen kívül is). Ez elsőre vicces, aztán kicsit elgondolkoztató, ilyen frappáns módon megfogalmazni valami mélyebb gondolatot. Vagy csak én képzelek minden mögé túl sokat? Ebben lehet valami. Hiszen én bármi kapcsán eljutok az ősrobbanásig semmi perc alatt. Erről jut eszembe (apa-apa-kezdőőőőődik!): munkahelyemen "közismert", hogy bármi kérdés/kérés van, én igen hosszan és alaposan válaszolok (főleg email-ben). Teszem ezt azért, mert mindig naívan azt gondolom, hogy hasznos, ha leírom a project kapcsán kétségeimet, észrevételeimet. Viszont úgy tűnik, ezt nem mindenki látja így, akkor se, ha késöbb sokszor kiderül: "jó hogy szoltál". Nemrég volt megint egy hosszú válaszom egy egyszerű kérdésre, amire meg is kaptam a "letolást" (persze nem komolyan, inkább vicces formában, mivel egy kedves kollegáról van szó amúgy is), miszerint: "te egy eldöntendő kérdésre is képes vagy regényt írni válaszként". Erre a válaszom ez volt: "lenni vagy nem lenni ...". Ez egy egyszerű eldöntendő kérés, mégis rajtam kívül más is képes volt egy tőmondatnál hosszabb választ adni egy egyszerű kérdésre :) Viszont tény: mindenről eszembe jut még valami, és szinte idegesít, ha abba kell hagynom gondolataim kifejtését. Mint például most ezt az értekezést ...

Kréta

Egy előző postomban írt krétai utazásunk családi tragédia miatt elmaradt (pedig már egész "jól" megtanultam görögül, pl tudtam köszönni). Érdekes körülmény viszont, hogy azóta kiderült, egy kedves barátunk is oda utazott, és ha most ott lennénk, akkor max pár kilóméter távolság lenne közöttünk, azaz akár össznépi találkozót is tarthattunk volna ott.

A lába kelt lábtörlő esete

Az ember csinosít ahol tud, egy-egy apró tárgy, változtatás nagyban képes hozzájárulni ahhoz, hogy egy helyet jobban magunkénak érezzünk azáltal, hogy nekünk tetsző módon alakítjuk azt át: mégha csak egy apróságról van is szó. A társasházban ahol lakunk, természetesen mindenkinek a "szokásos" sötét színű gumi vagy hasonló anyagból készült lábtörlő van az ajtó előtt. Ez már amolyan hagyomány, gondolom én; ha lábtörlőt kell venni, mindenkinek ez ugrik be, ilyet vesz hát. Nem voltunk vele mi sem másképp az elején.

Úgy egy-két hónappal ezelött feleségemmel éppen egy áruházban kolbászoltunk, amikoris szinte egyszerre akadt meg a szemünk egy lábtörlőn: félkör alakú, világosabb színű, rajta fekete mintával (ahol nyilakat is formált a minta, szinte mutatva, hogy "ide kell ám törölni a lábat"), egész dekoratívnak tünt. Meg is vettük, ezzel sok évezrednyi egyenlábtörlőre való törekvés hagyományát felrúgva. Meg is lett a következménye ...

Amikor hazavittük a vadi új lábtörlőnket, meg is jegyeztem, hogy "ne dobjuk ki a régit, mert ezt tuti ellopja valaki, akkor meg kelleni fog a régi". Ezt persze viccnek szántam, a minap viszont rá kellett döbbeni, hogy őstehetség vagyok ami a lábtörlőkkel kapcsolatos jóslataimat illeti: eltünt a lábtörlőnk.

Persze, most lehetne kérdezni: "oké, és mi ebben a nagy szám, hogy ezt bloggolni kell?". Tulajdonképpen semmi. Talán csak az, hogy bosszankodni se tudok igazán az eseten, hanem szánalmasnak érzem a dolgot, hogy valakinek lábtörlőt lopni jut az eszébe. A lábtörlő feladata ugye az, hogy lábunkat belé töröljük, ahogy a kérdéses tárggyal ezt párszor már meg is tettük mi (illetve a hozzánk látogatók is). Nekem őszintén szólva a WC papír analógia jutott az eszembe: ezek alapján legközelebb a használt WC papírt fogják ellopni, ha az pl díszesebb kiszerelésű volt, mint az átlagos egyszínű papír alapú? Ez már nevetséges tényleg. Az meg főképp az, hogy valaki idáig jutott. Éljen a "nyócker"! Egészségére a kedves tolvajnak, legközelebb jöhet hozzánk használt WC papírért is, szívesen adjuk!

Felező nyolcad

Annó, a régi szép időkben, a középsuliban irodalom órán éppen a felező nyolcados verselés volt a téma: egészen eddig kell visszamennünk mai történetünk kezdetéhez. A felező nyolcados verselés nem egy bonyolult dolog. Valami olyasmi, hogy nyolc szótagból áll egy sor, ahol az első és az ötödiken van a hangsúly (tehát egy sor két részre tagolódik, innen a felezés). Emlékeim szerint a tárgyalt irodalom óra után földrajz óra következett, ahhol az általunk "Popó néni" névvel illetett tanárnő próbált tanítani mindket, elég kevés sikerrel, aminek fő oka az volt, hogy nem volt igazán nagy tekintélye, pedig egy tanárnak értenie kéne ahhoz, hogyan tudjon arra szert tenni, és azt meg is tartani. Nos, mivel az óra szokás szerint nagyon unalmas volt, gondoltam felhasználom az irodalom órán tanultakat, és írok egy verset, ez lett belőle (a "|" jel a hangsúlyt jelzi):

| Popó néni | földrajz tanár,
| Földrajz órán | ő csak dumál.
| Senki sem néz | fel őrája,
| Faszt sem ér | az ő órája.

Volt tovább is, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egész szép sikert arattam vele, annak ellenére is, hogy azért messze nem tökéletes a ritmika, de legalább emlékeztet a felező nyolcadra. Hogy jön ez most a jelenhez? Munkatársamnak (aki a Töki alias Tökker alias Nagyfiú alias stb néven fut) gondoltam szerzek pár vidám percet, és kb egy versszak / két perc sebességgel megszültem ezt a szörnyeteget:

| Tökker gyerek, | jajj de okos!
| Mi kell neki? | Egy pár tockos!
| Forgat kockát | éjjel nappal,
| Alig bírja | az olajjal.
| Mertugye ha | nyikorogna,
| Beszophatná | az a kocka.
| Nem türné meg | azt már senki,
| Legyen orosz, | akár jenki.

| Linux rendszer | amit használ,
| Jobbat ő már | sosem talál.
| Frissitgeti | nyakra-főre,
| Verjük együtt | agyba-főbe.
| Persze ez csak | hülye vicc volt,
| Birjuk őt mint | focis a gólt.
| Előkerült: | ő hány éves
| ő ezért csak | ritkán mérges.

| Ípé tévé | nagyon furcsa,
| A jövőnek | az a kulcsa.
| Tökker nézi | azt a doksit
| Inkább nézne | pár jó popsit.
| Nem bírom már | tovább írni,
| Lenne kedvem | inkább sírni,
| Kifogyok a | ritmusokból
| Meg aztán a | rigmusokból

Magyarázat: a kocka ugy jön ide, hogy kedvenc szórakozása a 3D grafikus felület utilizálása Linux alapokon, aholis compiz/beryl/stb alatt az egyes workspace-ek egy 3D kocka felületén vannak, amit el lehet forgatni. Ez amúgy tényleg jól néz ki, de a produktivitást nem növeli (sőt inkább csökkenti). Az "ípétévé" meg persze az IPTV, ami ugye IP hálózaton való televíziózást jelenti.

Harry Potter és a sonkás csülök

Voldemort ... öööö .... tudjukki' megelégelte, hogy sosem tud elbánni Harry Potterrel, sőt mi több: mindig ő szívja meg a végén. Rájött nagy nehezen, hogy megölni nem fogja tudni, mivel minden ellene szól (ti: ő a rosszfiú). Nem maradt más hátra: nem neki kell megölnie, sőt, nem is bízhat meg vele senkit, hisz az megintcsak rajta fog csattani a végén. Elhatározta hát, hogy taktikát vált: meghívta Harryt egy sonkás csülök partyra! A terv furmányos: Harry Potter halálra fogja magát zabálni, így mindenféle gononszság nélkül, Harry a saját falánksága okán fog elpatkolni: így még édesebb a bosszú! Képünkön Harry Potter látható a party harmadik napján, pár száz kiló csülök után. Tudjukki' legnagyobb bánatára, Harry még bírja: egy reménysége maradt gonosz hősünknek: ha nem is patkol el azonnal, ez a zabáló életmód pár év múlva komoly egészségügyi problémákat okozhat neki.

A történet másik verziója: a képen én vagyok látható, amint feleségem szemüvegét próbálom ki, hogy hogyan is állna nekem. A homlokomom látható Harry Potteres "villám" természetesen az én művem, hiszen ha más csinálta volna, nem nézne ki ilyen bénán :)

Kréta és az élet céljai

Tegnap meglepő fordulatként "kitalálódott" (de szép magyaros megfogalmazás), hogy menjünk Kréta szigetére nyaralni a haverokkal, mert úgyis maradt még két hely a "csapatban". Ennek kapcsán elgondolkoztam kicsit: tavaly voltunk Horvátországban, akkor láttam életemben első alkalommal tengert a két szép - állítólag szürke - szememmel. Leszámítva egy pár órás melóhelyi ügyletből kifolyólag elkövetett határátlépést Pozsonyba (ahol aztán kerékbilincset is kaptunk, és kézzel-lábbal kommunikálva sikerült lefize...elintézni az ottani rendőrökkel, hogy lekerüljön) ezen kívűl csak gyerekkoromban voltam egy-két alkalommal Ausztriában. Nem csoda hát, hogy ez az út gondolata kvázi az exotikum csúcsát jelenti nekünk (ja, és repülőn is most fogunk ülni elöször).

Nade, a lényeg az, hogy mivel tavaly voltam harminc éves, lelki leltárt tartottam (ez is úgy jutott eszembe, hogy hol jártam, mit láttam eddigi életem során), és eszembe jutott egy mondás: "ha valaki harminc éves koráig nem tud saját lakást és kocsit szerezni, azzal valami komoly baj van". Lakásunk már van, autónk még nincs. Akkor most mi van? Nem komoly, csak kis baj van velem? :) És még repülőn se ültem eddig. Sőt, saját repülőm sincs. Azt a kutya fáját.

Mentőakció

Éppen gyanutlanul néztem a StarGate Atlantis következő letölt...öööö...biztonsági másolatból előszedett részét, amikor szólt feleségem, hogy nézzem már meg, mi folyik az udvaron. A látványt megpróbálom visszaadni itt, igaz nem túl jó minőségű kép, de sajnos más képalkotó eszközünk nincs itthon, csak egy mobiltelefon.

Nade, ami különös az akcióban az az, hogy nem sikerült rájönni, mi a fene folyik ott. Egyértlemű, hogy nem betörésről van szó ugye, mert kissé nagy a nézőközönség, minket is beleértve. Maradt az a kézenfekvő lehetőség, hogy behúzták maguk mögött az ajtót, amikor elhagyták a lakást (a kulcsot meg benn felejtették), és ugye kívül nincs kilincs. Akkor viszont azt az egyet nem értem, hogy miért mászott le az ipse, miután felment. Hiszen, ha a kulcsért mászott volna be (ne kelljen lakatost hívni, ajtót szétbarmolni stb), akkor utána már az ajtón is ki tudott volna menni. A képen nem látszik, de a mászási stílusa enyhén szólva is bizonytalan volt, tehát nem hinném, hogy hobbyból (lehet Larry-t kéne ide hívni, ő úgy is mászni akar) mászik :) Komolyan, ötletem nincs, hogy mi lehetett a mutatvány célja.

Egyetlen ötlet az az, hogy ezentúl így fognak közlekedni, ki és be is, akkor az ajtóra többé nincs is szükség. Mondjuk, ez az ötlet viszont kevésbé valószínű, hogy igaz lenne. Tehát, ha valakinek bármi ötlete van, írja le. A választ beküldők között egy ajtó felfeszítésére is alkalmas pajszert sorosolunk ki.

StarGate GB

Ma reggel tévét néztem. Ebben még nem lenne semmi furcsa. Abban sem, hogy szombat révén sok gyerekeknek szánt rajzfilm ment éppen, egészen pontosan a "Gumimacik" című rajzfilmsorozatról lesz most szó. Ebben vannak az "ős gumimacik" akik tudása mára a feledésbe merült, pedig egykoron hatalmas tetteket hajtottak végre (varázslattól elkezdve mindenféle). Agyam amúgy is híres (pontosítok: hírhedt) arról, hogy mindenféle hülyeséget képes összekapcsolni, jelen esetben azonban besegített az a tény is, hogy "kissé" még álmos voltam, mondhatni az ébrenlét és az alvás határán lebegtem. Talán ennek köszönhetően is, azonnal párhuzamot vontam a Csillagkapu című - általam kedvelt - sorozattal. Ott is vannak ugye az ősök, akik építették a csillagkapukat, és sok más nagy dolgot is véghezvittek, aztán eltüntek, tudásuk nagy része feledésbe merült. Persze, megtalálják az emberek a csillagkaput Egyiptomban, aztán elkezdenek ide-oda utazni, az ősök tudásából is sok dolog újra előkerül (főleg az Atlantis sorozatban). Gumimacik? Szintúgy! Az a szemüveges tudósforma mackó kap egy "ősgumimaci-medált" egy sráctól, ezek után képes lesz felnyitni az ősök kódexét, varázslatokat tanul onnan, stb. Nade jöjjön az enumeráció! A pozitív hősök után persze kell ellenség is, hiszen nélküle vagy nélkülük mi lenne a történet? Jönnek a Goa'uld-ok, majd a lidércek, miegymás. Gumimacik? Itt is akad, a szörnyek, és gonosz "főnökük": Igthorn (őszintén, nem tudom mi a neve, innen néztem ki). Ki is talaltám, milyen vicces lenne, ha felfedeznének egy csillagkaput a gumimacik, amit még az őseik építettek volna. Lehetne a story pl az, hogy ez egy másik dimenzió, ahol a fizika törvényei olyanok, hogy számunkra rajzfilmnek tűnik minden, pedig ugyanolyan élőek mint mi. És akkor már komolyan indulhatna a "Stargate - GB" (Gummi Bears - és nem írtam rosszul, így kell: tekintve, hogy valaki már megpróbált kijavítani itt) című sorozat. Azt már csak félve említem meg, hogy a GB-ről viszont a "Dragonball GT" ("DB GT") jut eszembe, és akkor máris haladunk az ősrobbanás felé, hogy minden mindennel összefügg. Mivel azonban egy blog bejegyzés nem jó ha kisregény, legyen mára ennyi elég.

Webdesign

Namost itt nem tudom mi lesz még. Ami biztos; a legnagyobb hülyeség a világon - amikor a mai monitorok (főleg 16:9, 16:10 és hasonló képarány mellett) és mai felbontások több ezer pixelt zsúfolnak egyetlen scanline-ba -, akkor olyannal szórakozni, hogy fix szélességű webdesign-al butítani a népet: vala a széles nagy böngésző ablak, abban közepen/oldalt/bárhol szinte lassan csak egy kis csíkban van a szöveg, a többi része meg ott áll kihasználatlanul. Nem tudom ezt a baromságot ki találta ki és miért ... Ilyen elven vegyünk mini monitorokat: elég az, úgyse használja ki senki és semmi. Ehhh. Komolyan, minden fix szélességű design kitalálóját valami elmés kínzásnak kéne alávetni. Például: a lakásában - hiába szép nagy - csak egy vékony két méteres sávban élhet és lakhat, a többiben nem. Ez kb ugyanaz. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy bármilyen CMS rendszer (végülis a blogger.com is az) kínálatában szinte csak agyament "kis csík középen" design van, semmi normális, ami képes lenne kihasználni annyi helyet, amennyi csak van.